Az egészséges életmód legfontosabb alapfeltétele a reggeli fogyasztás és a helyes táplálkozás. Ilyenkor elsőre az jut eszünkbe, hogy melyek azok az ételek, amelyek vitaminokban gazdagok, nem terhelik a szervezetet, valamint hosszabb ideig való fogyasztásuk nem okoz súlyos betegséget. Természetesen az nagyon fontos, hogy mi kerül az asztalra, de arról sem szabad elfeledkezni, hogy napi alkalommal hányszor és mikor kerül sor az étkezésre.
A főétkezések mindegyike, a reggeli, az ebéd és a vacsora egyaránt fontos. Egy közismert mondás szerint:„Reggel egyél úgy, mint a király, délben, mint a polgár, este pedig, mint a koldus.” Orvosok által már sokszor bebizonyított tény, hogy a reggeli a legfontosabb az emberi szervezet számára.
Miért fontos a rendszeres reggeli étkezés?
Nem szabad félvállról venni, mert később komoly egészségügyi problémák származhatnak belőle. Megfigyelték ugyanis, hogy azok az emberek, akik nem reggeliznek, azok túlsúlyosak, különböző emésztési és más szervi problémákkal küszködnek.
A munkahelyen gyorsan elfogyasztott étel, szinte görcsbe rándítja az ember gyomrát. Majd sietünk ide meg oda, és napközben ismét jön egy gyors büfés ebéd természetesen egy kólával. Miután hazaérkezünk a munkából, akkor lenne időnk arra, hogy együnk, de ekkorára már lassan el kellene feledkezni róla.
A késő délutáni és esti órákban elfogyasztott nagy mennyiségű étel ugyanis nagyon megterheli a gyomrot, és nehezen emésztődik. Ekkor vesszük észre, hogy évről évre csak jönnek a kilók és vele együtt a nyavalyák is.
Reggelire kell többet enni, mert ezekben az órákban a legaktívabb a szervezetünk és könnyen emészti meg az ételt. Azok, akik reggeliznek, egész nap van energiájuk a munkavégzéshez, jobban tudnak koncentrálni és nem tör rájuk hirtelen egy éhségroham. Az esetek többségében talán a lustaságnak van a legnagyobb szerepe.
Reggel nehéz az ébredés, húzzuk az időd, holott fél órával kellene hamarabb ébredni és reggelivel, nem csak egy kávéval kellene indítani a napot!
Hogy kedvet csináljunk a bőséges reggelifogyasztáshoz, íme, néhány igen egyszerű és finom reggeli recept ötlet:
- Egyszerű kolbásztekercsek tejjel vagy frissen facsart narancslével
- Sajtos fokhagymás pizza teával vagy kakaós kávéval
- Paradicsomos, feta sajtos tojás pirított kenyérrel és tejjel
Comments
Loading…