in

Napóleon szelet

A Napóleon szelet klasszikus francia sütemény. Hagyományosan három rétegből tevődik össze, közte vanília krémmel, a tetején csokoládéval.

Előkészület: 2 óra Elkészítési idő: 40 perc

Hozzávalók 6 adaghoz:

A Napóleon szelet elkészítése:

A 2 vajas, leveles tésztát arányosan félbevágjuk. A darabokat a tepsi aljába helyezzük, megszurkáljuk egy villával, és a hűtőszekrényben pihentetjük 1 órán át.

Közben elkészítjük a krémet: a tojássárgáját, a lisztet és a 2 evőkanál cukrot egy nagyobb tálban habverővel alaposan összekeverjük, hozzáadunk egy kevés vaníliát és felforraljuk. Ha kész, leszűrjük a tojásos keveréket és beletesszük a vaníliarúd többi részét. Visszatéve a serpenyőbe, alacsony lángon tovább főzzük, míg besűrűsödik. Lehűtjük.

Melegítsük elő a sütőt 190°C-ra, majd süssük az előkészített tésztát 10 percig. Helyezzünk a tetejére sütőpapírt, tegyük vissza a sütőbe újabb 10 percre. Ha megvan, levéve a sütőpapírt, pár percig még sütjük, ezt követően félretesszük kihűlni.

Az étcsokoládét beletesszük egy hőálló tálba, és gőz fölött felolvasztva simára keverjük. Hagyjuk kihűlni. Összeöntjük a felvert tejszínnel.

A tojásos krém egy részét rákenjük az első réteg tésztára. Rátesszük a következő réteget, megismételjük a műveletet. A harmadik lap elhelyezését követően a csokis mázzal óvatosan beborítjuk, majd olvasztott fehér csokoládét beletöltjük habzsákba és rácsot nyomunk a sütemény tetejére. Az elkészült finomságot legalább 30 percig ajánlatos hűtőben tárolni, hogy az ízek összeérjenek, és kellően frissítő élményt nyújtson! Jó étvágyat a desszerthez!

taste.com.au

What do you think?

Comments

Loading…

0

A szilveszteri ételekhez kapcsolódó hiedelmek

Hogyan karamellizáljunk hagymát egyszerűen?