Featured

Archive for július, 2010

Hozzávalók:

  • 22 dkg liszt
  • 12 dkg vaj
  • 2 dkg élesztő
  • pici tej
  • két evőkanálnyi tejföl
  • 1 tojás

Elkészítése

A lisztet és a vajat összemorzsoljuk. Az élesztőt pici tejben feloldjuk, és 2 tojássárgával, 2 evőkanál tejföllel és csipetnyi sóval elnyújtjuk, majd igen apró pogácsákat szaggatunk belőle.

Bekenjük az elkevert tojással, azután forró sütőben szép világosra sütjük.

Hozzávalók:

  • 28 dkg liszt
  • 15 dkg vaj
  • egy mokkáskanálnyi sütőpor
  • egy kis reszelt citromhéj
  • 8 dkg porcukor
  • 2 tojássárgája
  • 1 kg kimagozott cseresznye

25 deka lisztet a bajjal összemorzsolom, majd hozzáadok, egy mokkáskanálnyi sütőport, 3 deka cukrot, egy kis reszelt citromhéjat és 2 tojássárgáját. 10 percig, hűvös helyen állni hagyom. 10 perc után kettéosztom és egy sütőlapra kinyújtom. A tészta első felét félig kisütöm, és a kimagozott, levétől lecsurgatott cseresznyével gazdagon megszórom. Megszórom egy kis cukorral és egy pici fahéjjal, majd ráhelyezem a tészta másik felét. Lassú tűzön megsütöm, ha kész vizes késsel felvágom.

Hozzávalók:

  • 1kg szemes bab
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 dl ecet
  • 4 dkg cukor
  • bors, só

Megtisztítjuk a babot, és bő vízben puhára főzzük.   Megvárjuk még kihűl, majd leszűrjük a levét.  Megfelelő nagyságú edénybe tesszük, és annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje a babot. Sóval,  ecettel, borssal és kevés cukorral ízesítjük.  Megpucoljuk a hagymát és ezt is hozzáadjuk.  Tálaláskor szűrőkanállal szedjük.

Hozzávalók:

  • 1 kocka kenyér
  • 12 dkg sonka
  • 4 tojás
  • 15 dkg reszelt sajt
  • 4dkg liszt
  • olaj

Elkészítése:

Két szelet kenyér közé egy sonkát teszünk,  amit összefogva lisztbe, majd felvert tojásba, végül reszelt sajtba mártunk. Bőségesen forró olajban pirosra sütjük.

Hozzávalók:

  • 8 db 6dkg-os süllőfilé
  • 12 dkg zsír
  • 2 tojás
  • 12 dkg zsemlemorzsa
  • 6 dkg liszt

A halszeleteket megsózzuk és lisztbe, majd felvert tojásba és zsemlemorzsába mártjuk. Ha ezzel megvagyunk, bő zsírban mindkét oldalán szép aranysárgára sütjük.

Tartármártással és sült burgonyával tálaljuk.

Hozzávalók:

  • 1 kg ponty
  • 50-50dkg harcsa és keszeg
  • 20dkg kárász
  • 3 nagy fej vöröshagyma
  • kávéskanálnyi paprika
  • 1-2 cseresznyepaprika
  • 10 dkg natúr lecsó

A hagymát apróra vágjuk, a hal fejével és uszonyaival megfőzzük. Beletesszük a 30 deka kárászt is, és amikor megpuhult szitán áttörjük. Közben megtisztítjuk a halakat és 2-3 centi vastagságú szeletekbe vágjuk, és negyed óráig besózva hagyjuk.  Ezután belerakjuk egy megfelelő nagyságú lábosba. Ráöntjük az áttört levet és oly mértékben felöntjük vízzel, hogy a halat ellepje. Belerakjuk a hal ikráját, és mikor felfőtt, óvatosan megsózzuk, majd ráhintjük a pirospaprikát. Lecsót és cseresznyepaprikát is teszünk bele. Egyenletes, lassú tűznél főzzük, míg a hal megpuhul.

Hozzávalók:

  • 1 kg ponty
  • 10 dkg vaj
  • 70 dkg burgonya
  • fél citrom

A pontyot előkészítjük, kívül-belül megtisztítjuk, levágjuk a fejét és testét kettéhasítjuk. A halat ujjnyi távolságokra bevagdossuk, majd a vágásokba vajdarabkákat dugdosunk. A burgonyát megtisztítjuk, majd karikákra vágjuk és tepsiben a sütőbe helyezzük. Ha már félig megpuhult,  a tetejére ráhelyezzük a halat, és így az egészet pirosra sütjük. Tálaláskor citromlevet facsarunk rá.

Tipp: Még finomabb, ha nem csak vajjal, hanem egy kis fokhagymával is megdugdossuk.

Hozzávalók:

  • 1 dl tej és viz
  • 2 evőkanál rétesliszt
  • 10dkg finomlisz
  • sütőpor (1cs)
  • darált dió
  • 10 dkg cukor

A  tejet és a vizet a réteslisztel elkavarjuk, krémesre fözzük, majd a többi alapanyagot is beleöntjük. Sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, 20percig sütjük majd porcukorban megforgatjuk. akkor jó a sütemény ha a belseje pudingos marad.