Featured

Hozzávalók:
-1 kg sertéslapocka
-1 nagy fej vöröshagyma
-4 gerezd fokhagyma
-1 db cseresznyepaprika
-5 dl száraz vörösbor (3 fele osztva)
-pirospaprika
-só
-őrölt kömény

Elkészítés:

A lapockát tisztítás után kockákra vágjuk. Általában minél kisebb kocka, annál teltebb a pörkölt. A hagymát megpucoljuk, felkockázzuk, a fokhagymát megpucoljuk, összezúzzuk.

A lábosba kis olajat öntünk, megvárjuk, míg jól átmelegszik, a vöröshagymát csak ezután öntjük bele. Finom, sercegő hangot kell adjon, úgy lesz jó az íze. Belerakjuk a fokhagymát, átfuttatjuk, levesszük a tűzről, szórunk rá 2 kiskanál pirospaprikát, jól elkeverjük, visszatesszük a tűzre, és egy nagyon kevés vízzel meglocsoljuk. Beledobjuk a beirdalt cseresznyepaprikát, sózzuk, köménnyel ízesítjük. Hozzáadjuk a kockára vágott húst, és amíg kifehéredik, kis időközönként megkavarjuk. Ha minden hús kifehéredett, hozzáadunk egy kis vizet, és nyakon öntjük az első adag borral.

Fedő nélkül fortyogtatjuk tovább, apránként hozzáadjuk a bort, az utolsó felöntés után fedő alatt puhára pároljuk a húst. Főtt krumplival és uborkasalátával tálaljuk.

Jó étvágyat. :)

Beküldte: Attys78

Hozzávalók:

  • 20 dkg liszt
  • 5 dkg margarin
  • 15 dkg cukor
  • 15 dkg darált mák
  • 1 tojás
  • 1 pohár tej
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 1 cs. sütőpor

Elkészítése:

A margarint a tojással habosra keverjük, beletesszük a cukrot és a vaníliás cukrot. Végül hozzáadjuk a mákot, a tejet és a sütőporral elkevert lisztet. Kivajazott, zsemlemorzsával meghintett tortaformában sütjük

Hozzávalók:

  • 8 szál póréhagyma, 15 dkg tejföl
  • 1 tojás, 15 dkg kecskesajt, 5 dkg reszelt sajt, 5 dkg zsemlemorzsa, vaj, só, bors

Elkészítése:

A megtisztított póréhagymákat először hosszában, majd keresztben ketté vágjuk, majd vajjal kikent tepsibe tesszük. A tejfölt a tojással és a szétmorzsolt kecskesajttal összekeverjük. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd ráöntjük a póréhagymára. A tetejére szórjuk a sajtos zsemlemorzsás keveréket. A 180 fokra előmelegített sütőben kb 30 percig sütjük.

Az  elkészítése kb 35 percet vesz igénybe.

Hozávalók:

  • 80 dkg pulykamellfilé
  • 2 dl fehérbor, 1 dl zöldséglevesalap(kockából)
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma, 15 dkg füstölt szalonna, olaj a sütéshez, só, bors
  • 20 dkg szilva

Elkészítése:

A húst 1 cm vastag szeletekre vágjuk, majd kiklopfoljuk és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A bort tálba öntjük és hozzá a leves alaplét és a kimagozott, negyedekre vágott szilvát hozzáadjuk. Forró aljon megsütjük a húst. A húst tartsuk melegen. Az apróra vágott hagymát és a felaprított szalonnát és a fokhagymát a visszamaradt zsiradékon megpirítjuk. Hozzáöntjük a szilvát a páclével együtt, sóval borssal fűszerezzük, és állandó kevergetés közben addig főzzük amíg a hagyma megpuhul. Helyezzük bele a húst és még pár percig pároljuk. Köretként sült burgonyával tálaljuk.

Az elkészítése kb 1 órát vesz igénybe.

Hozzávalók:

  • 4 kisebb bagett, de lehet kenyér is
  • fél csokor metélőhagyma, 30 dkg krémsajt
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma, só

Elkészítése:

A bagetteket vágjuk félbe és tegyük sütőpapírral kibélelt tepsibe, és 6-8 percig pirítsuk előmelegített sütőben. Tisztítsuk meg a metélőhagymát és vágjuk nagyobb darabokra, majd keverjük össze a sajttal vagy sajtkrémmel, a zúzott fokhagymával és ízlés szerinti sóval. Ezzel a krémmel kenjük meg a bagetteket vagy a kenyereket.

Az elkészítése kb 20 percet vesz igénybe.

Hozzávalók:

  • 60 dkg sertéshús( karaj vagy comb)
  • 20 dkg szilva, 20 dkg aszalt szilva
  • 3 ek olaj, 4 ek szilvalekvár
  • 2 dl vörösbor, fahéj

Elkészítése:

A húst hosszában metsszük be és töltsük meg az aszalt szilvával, majd tűzzük össze hústűvel vagy fogpiszkálóval. Felhevített olajon pirítsuk meg, majd 200 fokra előmelegített sütőben süssük meg. A serpenyőben maradt zsiradékhoz keverjük hozzá a lekvárt, locsoljuk rá a bort, és addig főzzük amíg besűrűsödik. A kimagozott, felaprított szilvát a szószhoz keverjük, pároljuk pár percig, majd sóval, fahéjjal fűszerezzük. A húst sült burgonyával és a szósszal tálaljuk.

Az elkészítése kb 1,5 órát vesz igénybe.

Hozzávalók:

  • 1 kg kelkáposzta
  • 20 dkg rizs
  • 50 dkg sertéscomb
  • bors, 1 kávéskanál mustár
  • 15 dkg zsír, 5 dkg vaj
  • 10 dkg reszelt sajt, tejföl ízlés szerint

Elkészítése:

Sós vízben megfőzzük a leveleire szedett káposztát, majd a rizst is megpároljuk. A combot felszeleteljük, kikloffoljuk és sóval, borssal, mustárral ízesítve kevés zsiradékban elősütjük. Egy mély tűzálló tálat, vagy tepsit kikenünk vajjal és kibéleljük a főtt káposztalevéllel, melyre rizst teszünk, majd az elősütött húst és ismét rizst. Az egészet beborítjuk a kelkáposzta maradék leveleivel és leöntjük a tejföllel, jó vastagon meghintjük a sajttal, meglocsoljuk olvasztott vajjal, és sütőben addig sütjük, amíg a teteje nem lesz szép piros, ropogós. Még forrón tálaljuk.

Az elkészítése kb 90 percet vesz igénybe.

Hozzávalók:

  • 2 közepes padlizsán
  • 10 dkg szalonna
  • 2 nagy fej hagyma
  • 25 dkg darált hús
  • 25 dkg paradicsom
  • 25 dkg zöldpaprika
  • 3 dl tejföl, fokhagyma ízlés szerint, só, bors,

Elkészítése:

A padlizsánt héjastól felszeleteljük és megsózzuk, majd hagyjuk 10 percig állni. Az apróra vágott szalonnán megfonnyasztjuk a hagyma felét és megpirítjuk a darált húst rajta. 2 dl vízzel felöntve magpároljuk fedő alatt. A padlizsánszeleteket lisztbe mártjuk, majd kevés olajban átsütjük és felét tűzálló tálba vagy tepsibe tesszük. Rászórjuk a darált hús 3/4 részét, sózzuk, borsozzuk,a zúzott fokhagymát is rátesszük,paprika és paradicsomszeleteket is teszünk rá, majd a maradék padlizsánt rátesszük a húsra, és legvégül ráöntjük a darált húsos tejfölös keveréket, melyet fokhagymával ízesíthetünk. Először lefedve pároljuk, majd rövid ideig pirítjuk.

Az elkészítése kb 75 percet vesz igénybe.

Hozzávalók:

  • 80 dkg burgonya
  • 3 tojás, 4 dl olaj
  • 2 púpozott ek liszt
  • só, bors
  • 1 csomó snidling(metélőhagyma), akár lila vagy vöröshagyma is használható
  • 1 paprika és 1 paradicsom

A meghámozott burgonyát durvára lereszeljük a paprikát és paradicsomot kis darabokra vágjuk össze. A burgonyát, paprikát, paradicsomot, metélőhagymát, lisztet a tojáaokkal és a fűszerekkel jól összedolgozzuk. Serpenyőbe, bő, forró olajba egy-egy kanálnyi masszát teszünk és mind a két oldalát szép aranysárgára sütjük.

Az elkészítése kb 45 percet vesz igénybe.

Hozzávalók:

  • 60 dkg burgonya
  • fél doboz csemege kukoricakonzerv
  • 1 fej hagyma, só, törött bors
  • fél csomó petrezselyemzöld
  • 3 tojás, 7 ek liszt, 4 dl olaj

Elkészítése:

A meghámozot, durvára reszelt krumplihoz a jól lecsöpögtetett kukoricát, majd sóval, borssal, a finomra vágott hagymával, petrezselyemzölddel fűszerezzük. Végül a tojásokkal és a liszttel összekeverjük az egészet. Az olajat felforrósítjuk egy sarpenyőben és evőkanál segírségével vagy vizes kézzel gombócokat szaggatunk az olajba és aranysárgára sütjük mind a két oldalukat.

Az elkészítése kb 45 percet vesz igénybe.